Bejelentés


SZARVASI FOOTBALL CLUB CSAK A SZARVAS!


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









20.forduló 2018 március 10.szombat 14.30. Szarvasi FC-Kondorosi TE 0-3(0-1)

Szarvas 300 néző A 20. fordulóval folytatódott a bajnokság, igaz ez csak nekünk volt az első tavaszi játéknap, a KOTE már két héttel ezelőtt letudta a tavaszi nyitányt, így ők már játszottak füvön, még ha műanyagból gyártották is azt. A körülményekhez képest elfogadható játéktéren (fű 3-as pálya) kezdődött a két csapat küzdelme, a 4. percben Somogyi lövése ment alig kapu mellé. Egy perc múlva Furár beadását vétette el Kriska az ötös vonalán. A két lehetőségünk után hamar kiegyenlítődött a küzdelem, ami valójában az volt, mivel a játéktér nem igazán engedte a kombinatív játékot, így két-három passz után a másik fél próbálkozhatott, de szintén csekély eredménnyel. Az első igazán nagy helyzet a Kondoros előtt adódott a 22. percben, amikor egy ajándék labdával Farkas lépett ki, majd a tizenhatosról leadott lövését Lévai tolta szögletre. Érdekes körülmények között született meg a vendégek vezető gólja, történt ugyanis, hogy Szikora ugratta ki Furárt a leshatáron, de a méterekkel lemaradó asszisztens behúzta a leshelyzetet, majd a támadásba lendülő KOTE Farkas révén megszerezte a vezetést. 0-1. Sajnos a nyilvánvaló bírói tévedés ellen nem lehet mit tenni, de azért még ezen a szinten sem mindegy, hogy 1-0, vagy 0-1-ről folytatódik a meccs.. A 36.percben Polonszki adott középre balról, a labda a túloldalon érkező Furár elé került, akinek kiszorított helyzetből leadott lövését kivágták a védők. Ezekben a percekben sokat tettünk az egyenlítés érdekében, ami kézzelfogható közelségbe került a 42. percben, ekkor Furárt borította fel Vajgely a tizenhatos területén belül, amiért járt a tizenegyes. A büntetőt Somogyi végezte el, de az irányt fogó Kajári hárította a lövést, így hátrányban fejeztük be a játékrészt. A második félidőt jobban kezdte a Kondoros, de ez mindössze Kormány, kapu fölé emelt lövésében mutatkozott meg. Szinte az ellentámadásból egalizálhattuk volna a hátrányunkat, de Körösfalvi pazar megmozdulása után a jobb kapufa mellé gurított. Az 53. percben Konyecsni lőtt az oldalhálóba az ötös sarkáról. Ezek után igyekeztünk ugyan a magunk módján, de ez helyzetekben nem, csupán enyhe labdabirtoklásban mutatkozott meg. Sajnos hiába volt a meddő fölényünk, gólt újfent a KOTE szerzett. A 73. percben Rafaj balról beadott labdáját Farkas váltotta gólra. 0-2. Bár még több mint fertályóra hátra volt a találkozóból, de sajnos érezhető volt, hogy innen már nem lesz visszaút, hiába mentünk előre, már nem volt meg az a bizonyos tűz. A 82. percben Harangozó lövését fejelte ki Kukovecz a kapu torkából. A kegyelemdöfést a 88. percben kaptuk meg Harangozó révén, aki Lévait kicselezve lőtt a kapunkba. 0-3. Összesítve a látottakat elmondhatjuk, hogy egy küzdelmes ámde nem igazán magas színvonalú meccsen szenvedtük újabb fájó vereséget a Kondorostól. Talán ha a lélektanilag jókor kapott büntetőt gólra váltjuk másként alakul a mérkőzés, de ezen már nem érdemes rágódni, sajnos a játék képe alapján a KOTE megérdemelten vitte el a három pontot, még ha a gólkülönbség talán túlzó is. A felsőházi rájátszásban még kétszer játszunk mostani legyőzőnkkel, így a közeljövőben újra találkozunk velük, remélhetőleg nagyobb sikerrel. Legközelebb jövő szombaton, újból hazai környezetben, az Előre második csapatával mérkőzünk meg. Szarvasi jók: Zima, Kukovecz. Rétes Pál: – A mérkőzésen két fordulópont is adódott, sajnos ezekből rosszul jöttünk ki. A vendégek újabb találata után szétesett a játékunk, ezek után a vereségünk törvényszerű volt. Janis János: – Fordulópont volt, hogy a Szarvas kihagyta a büntetőt. A mérkőzés nagy részében uraltuk a játékot, így a győzelmünk megérdemelt. Igazi rangadó volt. Szarvasról tudósított Furár Tibor
Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!